News

Useful information

Téli élmények Siófokon

Lassan beköszönt a tél, és Siófok erre az évszakra is számos különleges élményt tartogat az ide látogatóknak. Korcsolyázhatunk a Balaton-partján kialakított Jégkikötőben, hangolódhatunk az ünnepekre az Aranycsengő Adventi Vásárban, és élvezhetjük a Galerius Fürdő különleges szaunaprogramjait is.

Ugyan tavaly ünnepelte várossá válásának 50. évfordulóját Siófok, de a város napjáról idén is egész napos programsorozattal emlékeznek meg. Hagyományosan november végén rendezik meg Siófok napját, amely egyben a karácsonyi készülődés kezdete is. Ez idén sem lesz másképp: november 29-én, pénteken jótékonysági vásárt tartanak a Fő téren, lesz városnapi ünnepség a Kálmán Imre Kulturális Központban, és ugyanitt megnyílik a Mézeskalácsváros kiállítás is, ahol a mézeskalácsból megformázott Siófokot lehet megcsodálni. A városnapi programot a Fő téren lézershow és a siófoki Blokk együttes ingyenes koncertje zárja.

Szintén a Városnapon nyitja meg kapuit a Siófoki Jégkikötő is a Hajóállomáson, ahol ebből az alkalomból ingyen lehet majd korcsolyázni. A Jégkikötő tavaly annyira népszerű volt, hogy idén még nagyobb és látványosabb, összesen 600 négyzetméteres lesz a szabadtéri korcsolyapálya, amihez két egyedülálló jégfolyosó is kapcsolódik.

Az első adventi hétvégén, november 30-án, szombaton kezdődik a siófoki Aranycsengő Adventi Vásár a Fő téren. A város jelképének számító Víztorony körül kézművesek faházai és különleges programok keltik életre az ünnepi hangulatot.  

Tökéletes kikapcsolódást kínálnak a hideg napokra a siófoki Galerius Fürdő szaunaprogramjai is. A fürdő megújult és kibővített alagsori szaunavilágban minden szerdán és pénteken, illetve hétvégente napközben relaxáló szaunázásra, este pedig szaunashow-ra várják a vendégeket.

Télen is Siófokon kezdődik a Balaton!

More news, important information

We inform the residents and guests of Siófok that the prologue of Tour de Hongrie international bicycle race will take place on 11th June. A closed circle route will be introduced (shown on the map) to ensure the safety of the race. Periodic traffic restriciton is expected in the area of the route the day before. 

 

June 11th 2019 from 13:00 to 18:30 : full roadblock on the circle route.

Vehicles can not access the route shown on the map in this period. 

On the pass points shown on the map periodic pedestrian crossing will be available.

For more information visit www.siofok.hu

 

 

On 14 August 2018, Tour de Hongrie bicycle race will start from Siófok. Regarding this traffic changes are expected during the day.

With 8 winning applications, the Tourism Association of Siófok has received the following title Marketing Capital for Siófok.

 

Hundreds of children and adults were doing sports in Siófok on May 30, the Challenge Day, which gave the city to third place in the competition.

In 2018, Balaton Hajózási Zrt. Will organize the National Regatta, the National Sailing Club of Hungary Settlement at Siófok on June 9-10. On the occasion of the 50th anniversary of Siófok's birth, 50 settlements will be hosted by the organizers - says BAHART in his statement.